Magyar egyetemistákat ünnepelt a tech világ New Yorkban

Magyar győzelemmel zárult az amerikai szoftverfejlesztő viadal, a Global Legal Hackathon. A versenyen – melyet a Wolters Kluwer első alkalommal rendezett meg idén áprilisban – 48 óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy olyan szoftverrel álljanak elő, ami forradalmasíthatja a jogi szektort. A magyar résztvevő, a Revealu három fordulós viadalt követően, 600 induló közül végzett az első helyen formabontó adatvédelmi alkalmazás ötletével.
Magyar egyetemi hallgatók vitték el az idei Global Legal Hackathon első díját. A Revealu  melynek fejlesztői magját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök informatikus hallgatói adták – a verseny New York-i szuperdöntőjében egyetlen európaiként győzött, az adatvédelmi alkalmazásuknak köszönhetően, melynek alapötletét az új adatvédelmi európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta. A magyar csapat fejlesztésének segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Az alkalmazás a magánemberek mellett a vállalatok számára is használható: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a verseny folyamán prototípusként készült el.

Bővebben a forrásban: computerworld.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése