Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. Zsidó származása miatt 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba, ahonnan 1945-ben kiszabadult. Miután Magyarországra visszatért, 1948-tól a budapesti Világosság című lapnak dolgozott, de 1951-ben, mikor a lap párthű lett, felmondtak neki. Ezután két évig katona volt, és azóta szabad íróként él. Mint műfordító német nyelvű szerzőket fordít, Nietzschét, Hofmannsthalt, Schnitzlert, Freudot, Rothot, Wittgensteint és Canettit, akik mind befolyással voltak művészetére.
1975-ben jelent meg első regénye, a Sorstalanság, amely auschwitzi és buchenwaldi élményeire épül. Ő maga azt mondja: "Ha egy új regényre gondolok mindig Auschwitzra gondolok." Ez azonban nem jelenti azt hogy a Sorstalanság egyszerű értelemben önéletrajzi volna: Kertész Imre maga azt mondja, hogy önéletrajzi regényformát használt, de nem írt önéletrajzi regényt. A Sorstalanságot először visszautasították. Mikor a regény 1975-ben végre megjelent, teljes csend fogadta. Ezt a tapasztalatot Kertész megírta A kudarcban (2000). Ezt a regényt egy trilógia második részének szokták tekinteni, amelynek első része a Sorstalanság (1975), harmadik része pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért (1996). (Kaddis a neve annak az imának amelyet a zsidók a halottaikért mondanak.)
1992-ben megjelent a Gályanapló napló szépirodalmi formában, amely az 1961-91-es éveket fogja át. A változás krónikája (1997) folytatja ezt a belső monológot, 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Az 1989-es politikai változások után Kertész már nyilvánosan is szerepelhetett. Előadásai és esszéi három kötetben vannak összegyűjtve: A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998), valamint A száműzött nyelv (2001).
Forrás: mek.niif.hu/
Forrás: mek.niif.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése